Ugrás a fő tartalomra

Mindenkinek joga van egy biztonságos otthonhoz

Minden második nő tapasztalta már élete során a pszichológiai erőszakot, és minden ötödik nő vált már fizikai vagy szexuális bántalmazás áldozatává (FRA tanulmány, 2014). Mi az IKEA-nál úgy gondoljuk, hogy mindenkinek joga van egy biztonságos otthonhoz. Éppen ezért, amikor azt láttuk, hogy a pandémia miatt a családon belüli erőszakkal kapcsolatos esetek száma növekedni kezdett, elhatároztuk, hogy kiállunk az áldozatok mellett.

Az alábbi számokon kérhetsz segítséget | Hogyan lépj ki egy bántalmazó kapcsolatból? | A családon belüli erőszak áldozatainak története | IKEA Family kártyád segít a családon belüli erőszak áldozatainak | Segítünk munkatársainknak | Az IKEA tevékenységei

Az alábbi módszerekkel segítjük az áldozatokat az elmúlt években

  • figyelemfelkeltő kommunikáció, amelynek keretében egyebek mellett két videót is készítettünk (melyekben az erőszak formáira, illetve azokra az előítéletekre fókuszáltunk, amelyekkel egy, az erőszakból kilépni kívánó áldozat szembesülhet)
  • támogatást nyújtottunk partnerszervezetünk számára, akik ennek segítségével tudták egyebek mellett növelni a segítségnyújtáshoz kapcsolódó kapacitásukat, illetve krízisotthonokat tudtak bebútorozni
  • kutatás (Előítéletek a bántalmazó kapcsolatok kapcsán, 2021)
  • edukatív aktivitások (együttműködésben a civil szervezetekkel)

Köszönjük a szakértőknek és a NANE Egyesület munkatársainak az együttműködést.
Hívd fel a figyelmet és tegyél te is #egybiztonságosotthonért #állítsukmegacsaládonbelülierőszakot #ikea_magyarorszag 

Az alábbi számokon kérhetsz segítséget

NANE Segélyvonal

+36 80 505 101
Hétfő, kedd, csütörtök, péntek 18:00 - 22:00; szerda 12:00 - 14:00

NANE chatsegély szerdánként 16:00 - 18:00.
Segélylevél szolgálat: segelylevel@nane.hu

PATENT Egyesület jogsegély-szolgálata

Szerdánként 16:00 és 18:00, csütörtökönként 10:00 és 12:00 óra között (kifejezetten jogi természetű kérdésekről a családon belüli erőszakkal, párkapcsolati erőszakkal, vagy a nők- és gyerekek elleni erőszak egyéb formáival kapcsolatban).

Segélylevél szolgálat: jog@patent.org.hu

NANE csetes segélyvonal

A családon belüli erőszak áldozatainak segítünk

Az IKEA az elmúlt két évben több mint 38 000 000 forintot adományozott magyarországi civil szervezeteknek az erőszakot szenvedett nőket segítő háttérszolgáltatások rendszeres és fenntartható finanszírozásának támogatására. A pénzt főként ingyenes tanácsadásra és a családon belüli erőszak áldozatainak megsegítésével kapcsolatos szolgáltatások költségeinek finanszírozására fordították.

  • 2020 augusztusában az IKEA részt vett a NANE (Nők a Nőkért az Erőszak Ellen Egyesület) segélyvonal működésének kibővítésében, amelyen keresztül a szervezet közel 800 áldozatnak nyújtott segítséget 2021 februárja és 2022 augusztusa között.
  • 2022 szeptemberében az IKEA támogatásával a NANE szakértői workshopokat szervezett az áldozatokat segítő csoportok vezetői számára. Az iskolai tanárok, pszichológusok, szociális munkások képzése azért volt kiemelten fontos, mert a gyermekekkel, fiatal felnőttekkel foglalkozó segítők időben felismerhetik az erőszak jeleit, és azonnal segíthetnek az áldozatokon.
  • A NANE-n keresztül az IKEA olyan átmeneti otthonokat és menedékházakat támogatott 6 844 945 forint értékű termékadománnyal, amelyek a hazai áldozatok számára nyújtanak menedéket.   

Családon belüli erőszak áldozata vagy, és szeretnéd elhagyni a partneredet?

Készülj fel, hogy minél kevesebb veszélynek legyél kitéve!  A biztonságos menekülés tíz lépése.

Félsz a saját otthonodban a partneredtől? Azon gondolkodsz, hogy elhagyod? Amennyiben erre készülsz, megfelelően meg kell tervezned. A biztonságos menekülésben segíthet a következő tíz lépés, vagy valamelyik szervezet, amely ezzel a problémával foglalkozik.

A biztonságos menekülés tíz lépése

  1. Szerezz minél több információt!
  2. Keress támogatókat, kérj segítséget
  3. Ne oszd meg a partnereddel a tervezett lépéseket
  4. Akkor menj el, amikor a partnered nincs otthon
  5. Készíts elő mindent, ami fontos
  6. Gyűjts annyi bizonyítékot, amennyit lehetséges vagy próbálj bizonyítékokat gyűjteni
  7. Írásban kommunikálj és dokumentálj mindent
  8. Tájékoztasd az óvodát/iskolát/egyesületeket/munkáltatót
  9. Hallgass az ösztöneidre
  10. Veszély esetén azonnal hívd a 112-es rendőrségi segélyhívó számot

Mit tehetek, ha egy általam ismert nő bántalmazó kapcsolatban él?

Sajnos nem létezik olyan irányelv, amelyet mindig követni lehetne. A családon belüli erőszakot mindenki másképp éli meg, ezért minden egyes esetet egyedileg kell megvizsgálni.

Fontos tudni, hogy a családon belüli erőszak az egész társadalmat érintő probléma, amely mindannyiunkat érint – kivétel nélkül.  Ha bármilyen helyzetben és bárkivel szemben eltűrjük a bántalmazást, azzal azt az álláspontot fejezzük ki, hogy egyetértünk vele.

A te környezetedben is van bántalmazott nő?

Az alábbi lépésekből megtudhatod, hogyan segíthetsz a családon belüli erőszak áldozatának, és ami még fontosabb, hogyan kommunikálhatsz vele úgy, hogy ne zárkózzon önmagába.

A bántalmazott nők gyakran évekig rejtegetik problémáikat a világ elől.  Ezért ne várj gyors változásokat, és hagyj elegendő időt az áldozatnak, hogy meghozza a megfelelő döntéseket.

  • Kérdezd meg tőle, hogyan érzi magát, és hallgasd meg őt. Éreztesd az áldozattal, hogy nincs egyedül, és számíthat rád.
  • Ne ítélkezz felette. Hidd el, amit mond, bármilyen hihetetlenül is hangzik.
  • Ne mondd meg neki, hogy mit kéne tennie. Ajánld fel a segítségedet – akár a témával foglalkozó szervezetek felkutatásában, esetleg azzal, hogy vigyázol a gyerekeire.
  • Magyarázd el neki, hogy nem azt érdemli, amin keresztülmegy, és hogy valószínűleg egy bántalmazóval él kapcsolatban.
  • Próbáld a helyébe képzelni magadat, tudatosítsd magadban, mitől is fél, próbáld minél jobban megérteni az ő szempontjait.
  • Ne erőltesd, hogy gyorsabban tegyen meg lépéseket, tartsd tiszteletben a tempóját. Lehet, hogy hosszabb ideig tart majd, amíg meghozza a végső döntést az elhagyásról.
  • Mutass jó példát az áldozatnak. Ha másoknak sikerült kilépniük egy bántalmazó kapcsolatból, akkor neki is sikerülhet.
  • Mondd el neki, milyen bátor, hogy beszél az erőszakról. Köszönd meg neki, hogy megbízott benned.

Hogyan viszonyul a magyar közvélemény a családon belüli erőszakhoz?

Az együttműködő civil szervezetek, a prágai Károly Egyetem és a Kantar Hoffmann ügynökség szakértőivel közösen készítettünk egy felmérést, amely feltérképezi a magyarok családon belüli erőszakhoz való hozzáállását.

Mekkora problémát jelent ez? És milyen sztereotípiákkal és előítéletekkel kell megküzdeniük a nőknek?

Kutatási összefoglalónkban bemutatjuk a felmérés főbb következtetéseit.


A családon belüli erőszak áldozatainak története

Hallgasd meg a családon belüli erőszak áldozatainak történeteit.


Segítünk munkatársainknak

Bármelyikünk válhat családon belüli erőszak áldozatává. Ezért gondolunk munkatársainkra, és felajánljuk számukra a szükséges segítséget több olyan lehetőség formájában, amelyek bátorságot adnak nekik a nehéz időszakok leküzdéséhez. 

Extra szabadság

A családon belüli erőszak áldozatává vált munkatársak 10 nap extra fizetett szabadságra jogosultak. Ezt az időt szaktanácsadó, orvos felkeresésére, jogi kérdések megoldására és egyéb olyan tevékenységekre használhatják fel, melyek a családon belüli erőszakhoz kapcsolódó helyzet megoldásával függenek össze.

Biztonság a munkahelyen

A családon belüli erőszak áldozatainak az IKEA védelmet nyújt a munkahelyen. A munkatársak kérhetik például, hogy helyezzük át őket egy másik munkaterületre, hogy a munkavállalói bejárat mellett parkolhassanak (a gyors munkába érkezés és távozás érdekében), vagy hogy használhassák a vészkijáratot. 

Segítséget a segítségért

A családon belüli erőszak áldozatává vált munkatársunknak támogatást nyújtó kollégák műszakot válthatnak, vagy szabadságot vehetnek ki arra az időre, amikor bíróságra vagy orvosi rendelésre kísérik őt, vagy a gyermekére vigyáznak.  

Pénzügyi és egyéb támogatás

Az IKEA pénzügyi vagy egyéb anyagi támogatást nyújt a családon belüli erőszak áldozatává vált munkatársaknak a szükséges és váratlan költségek fedezésére.

Pszichológiai és jogi támogatás

Ha az IKEA munkatársainak szüksége van rá, vagy ha ismernek valakit a környezetükben, aki családon belüli erőszak áldozatává válik, rajtunk keresztül kapcsolatba léphetnek valamelyik e témára szakosodott szervezettel. 

Az információk védelme

Mivel ez egy érzékeny téma, a családon belüli erőszakkal kapcsolatos információkat a lehető legjobban védjük, és szigorúan korlátozzuk azoknak a személyeknek a számát, akik kapcsolatba kerülnek velük.  

Az IKEA tevékenységei

    1. Erő a változáshoz” képzők képzése + vidéki Erő csoportok megvalósítása
      A projekt elsődleges célja azoknak a vidéki szervezeteknek a megerősítése, melyek a családon belüli erőszak lány és női áldozatainak nyújtanak segítséget, különös tekintettel a hátrányos női csoportokra.  A projekt két tematikus egységre oszlik.
      • Az első egység egy négynapos intenzív képzés, melynek során a vidéki szervezeteket képviselő szakemberek átfogó elméleti és gyakorlati ismeretanyagot szereznek az „Erő a változáshoz” önbecsülésnövelő női csoportok szervezésére és működtetésére.
      • A képzésen résztvevő szakemberek az ingyenes képzésért cserébe vállalják, hogy a képzést követő hat hónapon belül maguk is megvalósítanak egy „Erő a változáshoz” csoportot, ami a bántalmazó kapcsolatból már kilépett áldozatoknak nyújt komplex támogatást. Ez utóbbi teszi ki a projekt második egységét. A projekt keretein belül a NANE szakemberei minden résztvevő számára három alkalommal ingyenes online konzultációt biztosítanak.
    2. Segítők Hálózata [PILOT projekt] 
      A projekt célja egy olyan országos aktivista hálózat létrehozása, melynek tagjai a családon belüli erőszak áldozatainak nyújtanak közvetlen segítséget az elkövetők hivatalos úton történő felelősségre vonásában, feljelentések megtételében, elsősorban az alábbi tevékenységek mentén: feljelentés-tevés (rendőrségen és online), gyerekvigyázás, bíróságra, rendőrségre, kórházba/orvoshoz, gyámhatóságra kísérés, láthatásnál az átadásra kísérés, esetleg fuvar. A program célja, hogy reagáljon az érintettek konkrét helyzetekben fellépő valós igényeire és a hálózat önkéntes tagjainak segítségével felvértezze az érintetteket, hogy a folyamatos akadályok (intézményi árulás) ellenére élni tudjanak különböző jogi eszközökkel és szociális szolgáltatásokkal.
    3. Integrált ügyfélellátás 
      A projekt célja, hogy a családon belüli erőszak, illetve a nemi alapú erőszak más fajtáinak áldozatává vált személyek számára olyan komplex szolgáltatást biztosítson, amely egyszerre veszi figyelembe az ügyfelek jogi, pszichés és szociális segítségre vonatkozó igényeit. A projekt fókuszában az érintettek támogatásával foglalkozó szakemberek közti együttműködés és az áldozatok jogvédelmének fejlesztése áll. Az integrált ügyfélellátásról bővebben EBBEN a kiadványban érhető el információ.
    4. Segélyvonal fejlesztés [ügyeleti idő kiterjesztése] 
      A projekt célja, hogy a NANE egy éven belül kb. 15-18 órával megnövelje az eddig teljes egészében önkéntesek által fenntartott segélyvonal ügyeleti idejét. A NANE a meglévő önkéntes segítők köréből toborozva két fizetett segélyvonalas ügyelőt képez ki, és alkalmaz állandó beosztásban a szervezet, akik biztosítjáka jelenlegi ügyeletek feltöltését és napközbeni ügyeleteket.
      A projekt részét képezik különböző infrastrukturális fejlesztések is, pl.: a segélynapló rendszer megreformálása, segélytevékenységek közötti információáramlás támogatása.   IKEA a projektben résztámogatóként vesz részt. A projektet a Svéd Kereskedelmi Kamara és a Holland Nagykövetség is támogatja. 
    5. Erő a változáshoz csoport – rövidített koncepció [PILOT projekt] 
      A projekt célja, hogy egy csoportfoglalkozás keretei között támogatást biztosítson a családon belüli erőszak áldozatainak. Ebben a csoportban olyan nők vehetnek részt, akik már régebben kiléptek a bántalmazó kapcsolatból, de annak hatásaitól továbbra is szenvednek. A célcsoport tagjainak már vannak előzetes ismeretei a témáról, melyeket már sikeresen beépítettek a megküzdési startégiáikba. Kevésbé vannak már a trauma hatása alatt, de az életük valamely területére továbbra is kihat az egykori bántalmazés. A csoport során a bántalmazás technikáinak és hatásainak rendszerezésével, illetve a sorstársakkal való közösség megélésével képessé válnak arra, hogy továbblépjenek saját folyamatukban, illetve akár másoknak is támogatást tudjanak biztosítani hasonló helyzetben. A kísérleti csoport egyik meghatározó jellegzetessége, hogy kisebb mértékű elkötelezettséget igényel a résztvevőktól.
    6. Új szociális munkás kapacitásfejlesztési program 
      Magyar viszonylatban visszatérő probléma, hogy a segítő szakemberek nem kapnak megfelelő, specifikus képzést a nők elleni erőszak jelenségéről, így arányaiban kevés a feminista személetű, a témát átfogóan ismerő, segítő szakember.  A projekt erre a hiányra válaszol. A NANE aktív szakértői csapatát bővíti egy új, a jövőben ügyfelezést is vállaló szociális munkással. Ez egy kombinált tanuló-foglalkoztatott státusz egy éven keresztül, melynek során a tanulási folyamatot a job-shadowing módszer mentén szervezik a résztvevők.  A kiválasztott szakértő egy évig heti 20 órában köteleződik el a NANE felé. Szakmai koordinációs feladatokat vállal a tanulási folyamathoz kapcsolódó projektekben, illetve mentoráltként működik minden, az IKEA által finanszírozott, releváns programban.  A projekt egy éves futamidejének  végére a gyakornok teljes értékű segítő szakemberré válik az Egyesületben.
    7. Támogató csoport incesztus túlélőknek – nyitott koncepció
      A projekt célja, hogy alacsony belépési küszöbű támogatói platformot biztosítson gyerekkori szexuális abúzus felnőtt túlélőinek.  A csoport lehetőséget biztosít az érintetteknek, hogy biztonságos térben, szakértők jelenlétében osszák meg egymással tapasztalataikat és szerezzenek első kézből információt a jelenséggel kapcsolatban. A csoportfoglalkozásokra havi rendszerességgel kerül sor, és minden alkalom egy specifikus téma köré szerveződik.  A projekt szerves része, hogy aktív pozícióba helyezi a korábbi (zárt koncepcióban megvalósult) csoportok résztvevőit, tapasztalati szakértőként mentori szerepkörben biztosít nekik lehetőséget a tudásuk megosztására, és segítői potenciáljuk kiaknázására.  A nyitott koncepció előnye, hogy nem igényel hosszú távú elköteleződést a résztvevőktől, nem szükséges minden alkalmon részt venni, és folyamatosan lehet csatlakozni a csoporthoz.